Kéremszépen, ez az a sűrétmény, mely majd minden konyhában megtalálható, a gyorsételek elmaradhatatlan esszenciája, melytől az átlag kultúrsznob már fonéma szinten is vértolulást kap. Mégis a Világökörség része. Azért a korrektség jegyében jegyezzük le, bízony e flakonos esetleg palackozott akár tubusos matéria szükséges mindennapi életünkhöz. Tudom, tudom, a szarvasgomba után roston sült pisztráng valóban sokkal értékesebb, ízesebb és IGÉNYESEBB étek mint a zsíroskenyér (erőspistával vagy pirospaprikával, esetleg simán sóval hagymakarikával - figyelem a kedvencem - vagy mustárral megbolondítva), de ez utóbbi mégis gyakrabban fordul elő étekként az átlag júzer eseményhorizontján és bízvást álíthatom, tán még nagyobb örömet is okozva. Szeretem az ilyen képzavarokat és ingoványos hasonlatokat :)
Mert vannak megkerülhetetlen dolgok. Az életbe, ugye.
Eme matéria története nem teljesen tisztázot. Van aki Kínát sejti forrásnak, van aki Malajziát. Annyiban egyeznek e vélemények, hogy kb. 350 éves felfedezés, eredetileg hal és egyéb tengeri herkentyűkből készített ízesító cuszmák volt, mely az angliai közvetítéssel vetette ki hálóját a világra (ugye? ez is szép volt). Pesze az elkészítése ejrópában körülményes volt, ezért azután módosult mai formájára, piros (nagyrészt paradicsom, esetleg gomba és némi fűszer hozzáadásával készült sűrítmény). Egy biztos, már a spájzban van szinte mindenhol. Sokféle kiszerelésben és típusban kapható. Normál, csípős, fűszeres, tartósítómentes (vajon ezek miért állnak el évekig?), palackos, tubusos, kiszacskós, műanyagtégelyes ésatöbbi. De ez, télleg globalicum nyájas olvasó. Nézzed, borzadj, örülj, esetleg kívánd meg.
Ime:
