globalicum

Az emberi fej kecses, törékeny kis csacskaság. Hát még a gondolat!

Friss topikok

Boldog szülinapot Megváltó!

2007.12.24. 07:50 Rosszindulatú Vászka









Túlélni a Karácsonyt!


No nem a muzsikosot, hanem az ünnep. Azt a qrva…. Megfeledkeztem róla, hogy, hogy reggel hétkor a MR3 rádióállomás sípolással és valami zajja hangol, legalább felébredtem… Szal néhány tanáccsal traktálnám a nagyérdeműt, hátha  valakinek segítenek saját fejlesztésű éccáim osztásával.


Szal első és legfontosabb, hogy már reggel felveszem a rózsaszínű ünnepi szemüvegem kéremszépen. Ez nem valami szivárványos ármányosság, nem is peniglen divathóbort, senem valami pornósztáros pápaszem. Hanem egy deci delejnedű. Valami rendeset szok betankolni a szülinapi partira. Most épp, hogy ne stampót prédikáljak vízre fanyaloggyak, ír hangulat (Nem basztat hejessíró, autómata tárgyeset) töltöttem orcámba. Ez azért is fontos a világbékén túl, mert qrvára nyomaszt az a baszom nagy szeretet, ami elönti ijenkor a polgárt, ráadásul a médiákok is eztet sujkojják. Még szerencse, hogy a burkus adókon rendesen ijenkor horror filmek mennek estve. Szal késöbb esetleg szétcsapatom sörrel. Egy üveg Zwickl és pár szűretlen barna búza van betárolva, meg pár Budvar barna – ojat még nem ittam, kicsit izgatott is vaok J

A második legfontosabb az ebéd. Szépemlékű és ingergazdag kisdedkoromban örökös cselendzs volt túlélni a várakozással teljes napot, miszerint már hányingerem volt az izgatottságtól meg az éhségtől mire végre Szent Estve lett. Mert annyira nagyot akart durrantani Jóanyám, hogy a vacsira koncentrált, meg a fenyőfáfára meg a díszekre, meg a takarításra meg mindenre, mert mindennek tökéletesnek kell lennie a Megváltó Szülinapi Vacsijára, hogy délre már nemhogy tapintható volt a feszkó, hanem fel is robbant legott hangsebességgel. De utáltam baszod. Meg az örökös halászlét, amit apám csinált, mert aztat csak férfiak tuggyák – ezen mindég röhögnöm kellett, mert, nemzőapám az a fajta igazi hagyományos férfiember, aki inkább éhesen álomba sírja magát, minthogy melegíccsen magának valami ételet a hűtőből. Jelzem télleg jó lett mindég a stuff, kellően csípős meg tiszta, csak kéccerannyi idő alatt készült el, mint egy gyakorló láziasszonynak. Macsó-e vagyol?

Szal, valami könnyű éteket tervezek ebédre (most az, hogy parasztdél lesz-e avagy urbánus, az attól is függ, mikor ébred fel édes álmából a hitvesem, mert ugye reggeli lesz szigorúan!), talán valami talján tésztát esetleg, fetás-spenótos most kihúzva, mert aztat az esti mangalica sültbe tervezem. Namost ha rátör a másik felemre a fitnesszfíling, akkor salátát eszik (hidegen füstölt lazacka betárazva), akkor nekem rántotta omlett vagy szenyó, egy szeméjre nem bohóckodok tésztával.

Namost a karácsonyfa körüli teendőkből évek óta következetesen távol maradok. Rohattul irritál az egész. Egyfelől nem sír, hanem sikolt a schwab lelkem, miszerint nagyobb pazarlás még a vágott virágvásárlásnál is (annak legalább cihológiai és családi béke szerinti kézzelfogható értelme vagyon) és a díszítés külön cselendzs. Eccer hoztam haza karácsonyfadíszeket (egybeírják?) és akkor is hibáztam, mert nem illet bele az azévre tervezett színharmóniába. Szameg. Meg jön a talp-befarag-nemjótalp fordícsd meg hogy néz ki hiszti. Meg a szaloncukor prodzsekt. Mindegyik szar. Annyi pénzér mennyi finom csokit lehet enni? De kell. Picsábamá. Szal én nem. Csakazértsenem. De mindég van mégis. A gyökeres-töves fák max két évig húzzák, mikor tanujja meg végre a hüje nép, hogy decembertben nem lehet fenyőt mozgatni, a vágott meg addigsenem, tök pazarlás. Most a hippi rinyát nem is számítva, pedig az se hüjeség. De télleg.

Amitől még bippet kapok, az a karácsonyi dal. A qrvák vérvörös faszát kell azokat a cukrozott taknyos nyálas szarokat hallgatni decemberben? Minden kiszabott boltban (jobban irritál, mint a slágerrádiós reggeli köcsögözés). Miért, mondd miért? Szerencsére választott hazámban a fa alatti éneklés nem dívik, köszönöm ó Uram. Bezzeg otthon-otthon. Kisült már e a kalácsom – és sosem volt kalács, mekkora törés volt kisded koromban… Jelzem a műfaj legajja őshazámban, labancföldön található, ezt többen állíttyák. De télleg.

Szal a fenti cselendzsek után jön a vacsi, ez tök fles, apperitif meg minden, ez jó, magyar ember evés közben nem beszél – köszönöm ó Uram – ééééééés az ajándékosztás a fa alatt. Na az is frankó, nemjó a méret, nemjó a szín meg minden, de ijenkor végülis elvárás a boldog mosoj, szal többnyire inerszegény a stuff. És végre, elnehezült hassal, kissé bódult agyhejjel lehet álomba szenderülni avagy a katódsugár büvöletébe merülni, esetleg MOHAA szervert keresni (tavaj Szent Estve 2549 műxőt találtam csak dítmeccs témában).

Persze a végső számadás után el kell ismernem, bár epét fröcsögtem, de azért jó ez a kis nyugi meg zaba meg családi béke. Leszámítva az össznépi családi vonulást. De aztat majd pár nap múltán minősítem, ezzel most nem akarom a Nagyérdeműt és magam nyomasztani. Pedig az is cselendzs. Meg a sáskák – jönnek-esznek-elmennek – és még jó pofát is kell hozzá vágni… Bezzeg a Húsvét… és akkor még meleg is van…

Akiket nem sikerült leoltanom, azoknak Békés, Ingerszegény Kalóriadús és Jóízzel Elalvós Szép Napot kívánok. De télleg…

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://globalicum.blog.hu/api/trackback/id/tr77273859

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ckai/alucard 2007.12.27. 10:41:29

nunu, remelem tulelted!:)