globalicum

Az emberi fej kecses, törékeny kis csacskaság. Hát még a gondolat!

Friss topikok

Szülinapok okán

2009.07.02. 04:30 Rosszindulatú Vászka

Hofi (Hoffmann) Géza úr pájája kicsit talányos nekem. Ő volt az első sztendáppos ebben az Istenverte médiaközegben, mikor még nem is tuttuk mijez, a kabarék fénypontya. Stílusa zseniális és magával ragadó, decens ám mégis szurkálódó. Vicces módon a komenizmusba ugatni aszt lehetett, ha mást nem is, Hofi mester rencerkritikája nem csapta le a cenzorok detektorát, igaz, ojan keményen nem is támadott, ravaszul kritizált. Az külön muris, hogy a maga "prolihumorával" mégsem volt oj bántóan altesti és alpári, senem ostobenkó demagóg mint sok pájatársa. Az meg külön fles, hogy túlélte a láccólagosd gengszterváltást is és mai szemmel/füllel is szórakoztatóak a műsorai. Mint a nagy hun humormestereknek, parádésak voltak a szójátékai is. Valahogy az egyetlen vörös dinó volt, akit nem tuttam nem szeretni, ráadásul elképesztően muzikális is volt. Emitt a hattyúdala, tessenek meghallgatni. Tán örexem cefettül, de írva fakadok ettűl:

Nomeg ez. Igazából nemtom mér vicces. Pedig az. Egy nyugati tévés zokogna ettől talán, ám nekem szép emlék. És van benne valami... valami kaki, amitől mégis szerethető, azt persze nem tudhatom, a fiatalabb degenerációkat megszóliccsa-e, vagy velünk kihal ez a világ, ezt nem lehet tudni :(

13 komment

Címkék: muzsika malaszt hungaricum teleperedácsá nosztalgiakommandó

A bejegyzés trackback címe:

https://globalicum.blog.hu/api/trackback/id/tr581220776

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

spájdernecc 2009.07.02. 05:13:55

ha ez megnyugtat, a lányaim egyik kedvence a macskaduett
Jó reggelt!

_nyuszi_ 2009.07.02. 09:06:13

jóregg.
szóval...tényleg érdekes ez.mindenki tudta, hogy kádárral haverkodott, és persze párt rábólintással csinálhatta amit csinált, de mégis szeretjük.sőt!

Rosszindulatú Vászka 2009.07.02. 09:23:06

Ellemben nem is verte a nyálát és nem lett titkos ellenálló, mint majd minden görény 89 után és mert télleg jó volt. Jó volt a stílusa, vagyishogy volt neki.

_nyuszi_ 2009.07.02. 09:29:04

és ebben a kavalkádos magyar politikában milyen jó előadásai lennének!

spájdernecc 2009.07.02. 09:44:07

Enberek! Alszanak?
Enberek! Alszanak?
alszunk...
Nem hallom!
ALSZUNK!
Akkor meg mi a fenéért ordítoznak?

Rosszindulatú Vászka 2009.07.02. 09:52:38

Valahová kötődni kell...

Hé haver, figyejj csak!

jonnglenn 2009.07.02. 10:03:38

majóóm !


hmmm. Beszééél !

Dr. Körömlakk ® 2009.07.02. 10:28:20

azaz szerbusztok :)
mijen pérhuzam van ma a globalika és a beton között :)
azér vannak közös pontok :)

_nyuszi_ 2009.07.02. 10:53:39

@Dr. Körömlakk ®:
persze, az agymenés! :)

néddamááá, tényleg! átjárnak anyagot gyűjteni! :)

Dr. Körömlakk ® 2009.07.02. 14:13:04

@Rosszindulatú Vászka:

semmi gyanúsítgatási szándék nemvan bennem, sőt távoláll tőlem :)

@már majdnem...:

nadekérem :) semmi célozás :)