globalicum

Az emberi fej kecses, törékeny kis csacskaság. Hát még a gondolat!

Friss topikok

Féltégla, avagy Mesél a Múlt

2012.12.12. 15:20 spájdernecc

Az alábbi cikk nem más, mint halvány gyári árnyalat a késő hetvenes évek világregető problémáinak illusztrálására

Ifjúsági Magazin XV. évf. 8. sz. 1979. augusztus

A KISZ Budapesti Bizottságának szervezésében IM-ankét, majd munkatársunk részvételével kétórás, nagy érdeklődéssel kísért vita zajlott le a Kell-e nekünk Piramis brigád? című vitaindító cikkről a budapesti középiskolás KISZ-titkárok és KISZ-bizottsági tagok nyári, nagykőrösi továbbképző táborában. Az alábbiakban magnófelvétel alapján részleteket közlünk a vitából.

- Amikor most a Piramisról van szó, nem az együttes a lényeg. Az együttes neve másodrendű dolog, említhetnék P. Mobilt, Beatricét, Minit vagy a színpadi Orfeo csoportot is, mert ezek a nevek jelképeznek, jeleznek valamint. Hogy mit, erről kell vitáznunk. Hagyjuk most azt, hogy jó zenét látszanak vagy sem, társadalmi dolgokra gondoljunk. Szerintem a fiatalok azért választják ezeket a neveket, mert példát keresnek és ma nincs sok választási lehetőségük. Most a rockzenekarok azok, akiket példaképnek lehet tekinteni.

IM: - Régebben is voltak népszerű beategyüttesek, mégsem választották ilyen tömegesen példaként őket, s főleg, nem neveztek el róluk brigádokat, őrsöket.

- Ezzel a problémával elég jól foglalkoznak az Ifjúkommunista egyik legutóbbi számában, ahol a névválasztással kapcsolatban az egyik cikk említi, hogy azok a nevek, amelyeket a vitaindító is említett - Braun Éva, Tyereskova, stb. - távol állnak a fiataloktól. Gyakran felveszik ezeket a neveket is, de nem azonosulnak velük és legtöbbször csak azért választják, mert tudják, hegy „szalonképesek", s nem jelentenek problémát. A másik tényező a névválasztásban, hogy a fiatalok egy rétege így akarja tudomásunkra hozni különállását, a saját véleményét. Elsősorban azok, akik más fórumokon nem tudják életérzéseiket kifejezni.

IM: - Miért nem tudják?

- Azért nem, mert nem elég demokratikus a közéletünk. A demokrácia csatornái számukra sok esetben bedugultak, a problémáikat sem a KISZ, sem az ifjúsági parlamentek nem oldják meg. Legtöbbször már a fórumokra sem mennek el, mert még nem tudtuk velük megértetni, hogy ezek lennének hivatottak az ö problémáik megoldására is.

IM: - Közömbösségről, tájékozatlanságról van-e itt szó a meglevő fórumokkal szemben, vagy ezek a fiatalok ezzel a kívül állással politizálnak?

- Én azt mondanám, hogy ezek a tizenéves fiatalok, amikor előszőr találkoznak a mindennapi élettel, csalódnak. Csalódnak az iskolai felkészítésben és úgy látják, hogy bizonyos, társadalmi egyenlőtlenségek még megvannak, és ezek rajtuk csapódnak le. Hiba lenne azt hinni, hogy az együttesek mögött csak buták, műveletlenek, csövesek, huligánok sorakoznak, mert ugyanúgy megtalálhatók filozófusok, csillagászok és más művelt fiatalok is.

IM: - A Piramis 1975-ben alakult, más nagy együtteseink, például az LGT 1971-ben. Mindkét változás nagy port vert fel a popzenei életben, de az LGT megalakulását nem követte olyan társadalmi hatás, mint a Piramisét vagy más rock-együttesét. Miért nem alakultak akkor LGT-brigádok, őrsök?

- Azért, mert a társadalomban, amikor kifut, lejáratódik valami - például a farmer, a hippisség vagy maga a beathullám -, újat keresnek a fiatalok. Ezért bújtak most bőrbe a srácok, ezért tombolnak. A hatvanas évek végén az Illésék idejében is voltak botrányok, de őket a mai fiatalok már nem kedvelik annyira, mert újak, mindig újak kellenek és a fiatalok a maguk ízlése szerint akarnak választani.

IM: - Az ifjúsági mozgalom, a KISZ mit tehet ez ügyben?

- Azt, hogy szélesíti a demokratikus formákat, jobban odafigyel ezekre a jelenségekre. Most nőtt fel az a nemzedék, amelyik jó anyagi körülmények között, konszolidált társadalomban él és ki tudja elégíteni igényeit. De éppen ez a jómód eredményezi, hogy semmiért nem kell különösebb erőkifejtést tennie; hogy jó ruhába öltözhessen, hogy jóllakhasson, hogy egy könyvet megvegyen. Csak az a baj, hogy nincs igénye. Kialakult egy igénytelen tömeg, amely a Nyugatot majmolva nyegle életformát vett fel, semmiben sem hisz ...

IM: - Másnak is ez a véleménye, hogy a csövesség, a tombolás Nyugat majmolást jelent?

- Szerintem is ezt és az előbbiekhez még csak annyit: a régi KISZ-esek azért nem választottak együttes nevet, mert lényegesen különböztek s mai generációtól. Szegényebbek voltak, de volt céljuk, elképzelésük. A mai generáció számára mindez már adott és nekik az, ami van, "száraz". Mert a régi KISZ romantikusabb volt. Nagy munkák, illúziók. Ma már ez nincs. Arra a kérdésre pedig, hogy miért Nyugatmajmolás ez: azét, mert ott sok politikai probléma van, a fiatalok küzdenek valamiért, s nálunk, ezt látva, sokan úgy érzik, ezt kell követni, így lehet tiltakozni.

IM - Az lenne a baj, hogy a szülők rövid pórázon tartják a gyerekeiket?

- Szó sincs róla. Sőt, túlságosan is szabadon nevelik a gyereket. Már-már teljes szabadságot adnak nekik és nem fogják őket úgy, mint régen. Az sem igaz, hogy nincs lehetőségük az igények kielégítésére. Nagyon sok lehetőség lenne.

IM : - Mondanál példákat?

- Edzett Ifjúság, olvasás, színház. De ha egy csövest megkérdezünk, azon kívül, hogy Omega, P. Mobil vagy Piramis, nem sok mindenről tudna beszélni.

IM: - Miért nem olvasnak, sportolnak, művelődnek ezek a fiatalok? Miért nem alakul ki igény bennük más dolgok iránt is.

- A neveléssel van baj. Nem foglalkoznak velük eleget. Sem otthon, sem az iskolában. Ezek a fiatalok kiszorulnak mindenhonnan. S ha jól akarják érezni magukat, csak a koncert marad....

- Az én szüleim tanárok. Otthon nagyon sokat beszélgetünk arról, hogy egész egyszerűen nem lehet fogni a diákokat. Nemcsak azért, mert túlterheltek, hanem megváltozott a légkör is. Előfordult, hogy az igazgatót észre sem vették a folyosón vagy netán fel is lökték. Egyszerűen nem lehet fegyelmet tartani. Mert, ha a tanár beír egy intőt, a gyerek kiröhögi, vagy ha kap is otthon két pofont, akkor sem változik semmi. Ha srácuk otthon kapnának valami nevelési alapot, akkor nem hiszem, hogy igenekké válnának.

- Nekem van egy pár csöves haverom. Gyakran dumálunk, miért élnek így, miért csinálják? Megmondták, nem tudnak beilleszkedni a családi körbe, a szülők nem foglalkoznak velük és otthon nem találnak olyan légkört, nyugalmat, ami tényleg az otthont jelentené. Csak a haverok között érzik jól magukat.

- Néhány dolgot szeretnék elmondani a lezajlott vita alapján. Először is az, hogy valaki nevet választ, az hogy valaki egy viselkedési formát választ, olyat, ami a társadalomban általában nem szokásos, az nem egyszerűen az adott tevékenységet jelenti, hanem egy értékrendszert is. Kifejezi, hogy az illető tartozni akar vagy nem akar valahová. Én nem nagyon értek egyet azokkal, akik azt mondják, hogy hülyék azok, akik ezt az értékrendszert választják. Azért nem, mert az, emberek értékválasztását mindig elsősorban az objektív társadalmi helyzetük határozza meg.

- Miért választanak ma együttesnevet és miért nem volt korábban LGT-brigád? Azért, mert ma választhatnak ilyen nevet és 10 évvel ezelőtt mereven megtiltották volna az ilyen választást. Ma sokkal szabadabb a légkör - ezen lehet vitatkozni. hogy ez jobb-e vagy rosszabb? - A másik dolog pedig az, hogy ma nagyon nagy zavar van az értékek tekintetében. Hogyha a névválasztás értékválasztás, és nem tudnak jó neveket választani, ekkor ez komoly problémát takar. Mondok egy példát: a KISZ gyakran lépteti fel a Piramist. vagyis egyetért azzal, hogy jó zenét csinál. Akkor a gyerek miért ne vehetné fel az együttes nevét? Azzal egyetértek. hogy ennek az ifjúsági rétegnek, amelyre ez a zene hatni tud, nagyon sok problémája van. Elismerem azt is, hogy ennek a több tízezer fiatalnak egy jelentős része értelmiségi, gimnazista, egyetemista. De a nagyobbik réteg olyan fiatalokból kerül ki, akiknek a társadalmi körülményei rosszak. Lumpenelemekről, elvált szülők gyerekeiről van szó, akik gyengébb iskolába jártak, akiket a tanárok különböző okoknál fogva nem tudtak megnevelni. Tény, hogy ezek a gyerekek az aluljárók farkasai, mert otthon nem tudnak beilleszkedni. Ezt nem cáfolja az sem, hogy az öltözékük drága bőrruha, mert nekik az is megéri, hogy a fél fizetésükön vegyenek ruhát, hiszen a csövesek között legalább jól érzik magukat. Még ha ez a közösség illuzórikus is. A KISZ számára az a feladat adódik, hogy elemezze, milyen társadalmi helyzetű fiatalokból áll a rock rajongótábora, kik a csövesek és hogyan lehetne a helyzetükön változtatni. Ez a kérdés azért sem könnyű, mert nem igaz, hogy mi túl jól élünk. Nagyon sokan nem élnek jól - elég, ha utánagondolunk, hogy nálunk a lakások 90 százaléka komfort nélküli. Ezen változtatni nehéz, de mindenképpen keresni kell azokat a formákat, melyekkel a KISZ-szervezetek, a klubok vonzóbbá lesznek. És fejleszteni kell azokat a fórumokat, ahol ezeket a problémákat megbeszélhetjük és elősegíthetjük ezeknek a fiataloknak a beilleszkedését, valóságos közösséggé formálódásukat.

Ahonnan loptam: http://beatpoprock.fw.hu/temak/piramisbrigad/piramisbrigad.htm

 

10 komment

Címkék: kult bódogság aberáltos

A bejegyzés trackback címe:

https://globalicum.blog.hu/api/trackback/id/tr694961749

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2012.12.13. 14:11:31

jajj, hát mostan kicsit elsírtam magamat.... azóta ez üvölt sztereóba és vedelem az ócsó sört...hüpp.

www.youtube.com/watch?v=zmBOw8VlXb0

Rosszindulatú Vászka 2012.12.13. 17:08:15

Monnyuk nem emléxek Braun Éva örsre.

Kadarka Jánoska · http://kigondoltam.blog.hu/ 2012.12.14. 23:41:26

@Rosszindulatú Vászka:

Ezt nem fogom a cikkben, a Hitler-szerető Eva Braun nevét próbálta a szerkesztő becsempészni az IM-be, mintegy aláásni a komcsi diktatúrát egy kis fasizmussal? Vagy volt nekünk egy Évánk, aki sztahanovista is volt? Mennyi rejtély.

-bobolysza- · http://globalicum.blog.hu 2012.12.15. 08:49:59

@Rosszindulatú Vászka:
ezt a Wiki cikket te írtad, csak hogy mentsd a helyzetet!

Rosszindulatú Vászka 2012.12.15. 09:36:26

@Kadarka Jánoska: aht persze nem tudhatjuk, hogy a nyilván nagyon művelt KISZ-es hüjegyerk ezt tudta-e.

spájdernecc 2012.12.17. 05:16:04

@Rosszindulatú Vászka:
nem tudta
de volt egy segédlet, amely tartalmazta a KISz alapszervezetek lehetséges névadóit
Az úttörőknél meg volt egy valag zászló, amit a nyolcadikasok levetettek, azt örökölték az ötödikesek.
mi speciel nem akartunk partizán, meg Tyereskova lenni / az egyébként is nói őrs / ezért Brumbauer anyuka összefércélt egy tigrises zászlót.

Rosszindulatú Vászka 2012.12.17. 06:52:28

@spájdernecc: erről eszembe jutott a BÁdogkatonákból "a fucik jelvény megszerzése".
süti beállítások módosítása