Amikor az öcsén beteg lett, vagy a Menyus bácsi?, akkor Papi többször is járt Pesten, 14.30-kor indult a busz, 16.10-re ért föl az Engels térre, 18.55-kor indult vissza és fél kilencre már megint azon a helyen tartózkodott, ahol lehetett neki. Sose bukott le. Egyszer nevetve mesélte a nagypapának, hogy elfelejtett a buszon jegyet venni, de nem is kérték.
- Jegy nélkül utaztál?
- Hogyne, hogyne - büszkélkedett apám. És fürdőkádban fürdött! És fagylaltot is evett. – És szereztem öt mázsa legvacakabb lignitet! És vasúti talpfákat begyújtáshoz! Attól tartok, hogy a talpfák azonosak a Menyus által ugyanitt 1944-ben beépítettekkel. – Nyújtózott egyet. – Mindig szerettem azt csinálni, ami jól esett, vagy ha nem lehetett, szerettem, ha jól esik, amit csinálok. – Vigyorgott.
- Jegy nélkül utaztál?
Papi csak most vette tudomásul nagypapa szigorú arckifejezését, bólintott, igen, jegy nélkül, úgy adódott. Akkor a nagyapám is bólintott.
- Akkor pedig most úgy adódik fiam, hogy kimész a buszállomásra, és veszel egy jegyet, majd összetéped.
- És?
- Ennyi.
- És hozzam el a jegyet?
- Minek hoznád?
- Megmutatni.
- Minek?
Kiment, vett, összetépte; visszaállt a rend.
Erről a rendről még: Nagypapa csokoládét evett. Ült a karosszékében, és titokban majszolt. Kértem, adjon egy kicsikét.
- Kérek.
- Egy Esterházy nem kér.
- Akkor nem kérek.
Láss csodát, erre se adott!