globalicum

Az emberi fej kecses, törékeny kis csacskaság. Hát még a gondolat!

Friss topikok

Gyermeknevelési tanácsok!

2010.06.02. 08:00 Sallalíz

Van egy blog amit szívesen olvasok, hogy tájékozódjak jövendőbeli életünkről:

Anyamadár blogja

Ő találta eme könyvet, amely azt hiszem az összes normálisan gondolkodó és gyermeket nevelő szülőben kiveri a biztosítékot!

Miről is szól a könyv?

Hasonlóvá teszi az állatok neveléséhez a gyermeknevelést és annak alapjaira fekteti azt! Több ponton is utal rá a könyv szerzője.

"Egy kutya megtanítható arra, hogy ne nyúljon
az elé tett ínycsiklandozó ételhez. Egy gyermeket nem lehet megtanítani,
hogy ne nyúljon valamihez?"

A másik, amit ajánl a könyv írója a verés, fenyítés, pálcával, gumicsővel, műanyag játékkal, vagy éppen kézzel:

"Ennek ékes bizonyítékát látjuk, amikor az apja részérõl a fenyítésben
részesülõ gyermek az anyja után kezd könyörögni. Ha egy gyermek az anyjához
szalad, az anya ugyanolyan határozottan folytassa a fenyítést, mint az apa.
Ha egy apa próbálja megetetni a gyermekével a fõzeléket, és a gyermek sír az
anyja után, az anya ugyanúgy fenekelje el a gyermeket az érte való nyafogásért,
és azért, hogy nem eszi meg az ételt. Akkor a gyermek örülni fog, hogy
csak az apa foglalkozik vele."

"A lázadást vesszõvel és feddéssel kell rendezni."

Több ponton utal a szerző arra, hogy a "rossz" gyerekeket az valami megszállta!

"Korábban ugyanis megfigyeltük, hogy Kain vére folyik benne, mert
erõszakosan viselkedett a kisöccsével."

Nem folytatom tovább az idézeteket, pedig lenne még mit kiargadni:(

itt a könyv, ha valaki szeretné elolvasni, hogy tájékozódjon!

Debi Pearl: Gyermeket nevelni Isten félelmében

És ki adja ki ezt a könyvet, amely sérti a gyermekeket? És a törvényt?

Olyanok, akik hisznek Istenben, és abban, hogy a gyermek Isten hírnöke!

Sorsfordító Keresztény Könyvesbolt

Jóhír

Szent Gellér Egyházi Kiadó

stb.

 A teljesség igénye:)

"Köszönjük az észrevételt, a könyvet levettük áruházunkból

Az Úr Jézus áldását kívánva, üdvözlettel:
Unyiné Ica-Sorsfordító Könyvesboltból"

 

 

59 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://globalicum.blog.hu/api/trackback/id/tr542047468

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

spájdernecc 2010.06.02. 08:17:57

kb egy hete ekézték a Velveten
nem léne minden szart lefordítani

Dr. Körömlakk ® 2010.06.02. 08:28:38

beleolvastam
uhh
SZIA SPÁJDERNECC!
és evri

telekino · http://globalicum.blog.hu/ 2010.06.02. 08:42:54

ámen

és morgen

és Xenu húzza az ilyet a ........

_nyuszi_ 2010.06.02. 08:47:01

"És ki adja ki ezt a könyvet, amely sérti a gyermekeket? És a törvényt?

Hát persze, hogy az egyházi könyvkiadók!"

sajnálom, de nem szeretem az ilyen mondatokat :P

Dr. Körömlakk ® 2010.06.02. 08:59:32

egyébként - nem egyetértve a kölkök verésével - tényleg nem tudunk gyereket nevelni... ez tény. elég felszállni egy buszra, vagy körbenézni a játszótéren.

tegnap leszálltam a troliról, az orrom előtt egy anyuka osztotta (kiabált, rángatta) a kb 4-5 éves lányát, igazából annyira nem tűnt fel, már hozzászokott az ember a hasolnókhoz. egy másik nő mérges ábrázattal, hadonászva, emelt hangon tépett feléjük, és szinte kiabálta az anyának: ne itt neveld az utcán a gyereked, ne itt kiabálj vele, milyen anya vagy te? menj be a házba, és ott nevelj!

az anya meg karonragadta a kislányt, és szinte menekülőre fogta a dolgot.

elgondolkodtam egy darabig a szitun.
nem mondok véleményt se pro se kontra,

de tény, hogy kurvára nem tudunk gyereket nevelni. a gyerekek meg olyanok amilyenek.

persze hangsúlyozom, ezzel nem azt akarom mondani, hogy az a helyes, ha a kis mászókorúnak vesszővel ütöm a talpát, hogy ne másszon fel a lépcsőn (ezt itt olvastam a könyvből)

telekino · http://globalicum.blog.hu/ 2010.06.02. 08:59:51

na,mielött még itt egyesek vélemény-világnézeti okokból egymásnak esnének,beszéjjünk másról ! :-)

Dr. Körömlakk ® 2010.06.02. 09:03:11

@telekino: nemesünk egymásnak, én épp emiatt nem írtam véleményt, csak szitut.

_nyuszi_ 2010.06.02. 09:03:44

sose ütnék meg gyereket, de tény, hogy a gyerekek addig mennek el, amíg lehet. idejekorán le kell fektetni a szabályokat.

Dr. Körömlakk ® 2010.06.02. 09:08:17

@márnyuszi.:
hogy aztán legyen mit áthágni.
:)

telekino · http://globalicum.blog.hu/ 2010.06.02. 09:09:25

@Dr. Körömlakk ®: én nem is mernék hozzászólni,me vkit tuti megbántanék...

@márnyuszi.: mer gyerek :-) tapasztal,tanul,keresi a határokat,mi merre mennyi.nagyon sok múlik a szülőn,ez tény ,vagyis inkább rengeteg....

spájdernecc 2010.06.02. 09:17:36

biztos meséltem már, de ugye ismétlés a tudás anyja
Anna lányom volt olyan másfél-két éves, belenőtt az abroszhúzós-leverős-felmászós-piszkálós korba.
Az összes használaton kívüli konnektort ledugóztuk, de leleményes a gyermek, mindig kipiszkálta őket. / villa, gémkapocs, telekinézis.../
no, egyszer elcsíptem akció közben, mélyen a szemébe néztem, ráütöttem a kezére / nekem fájt / és közöltem vele, hogy NEM PISZKÁLJUK A KONNEKTORT!
Eltelt kb egy év, Janka lányom kerül ugyanabba a korba, olvasok, kölykök szanaszét a szőnyegen, egyszercsak hallom Anna lányom hangját
Janka, nem piszkáljuk a konektojt! Csatt !

Dr. Körömlakk ® 2010.06.02. 09:22:43

@spájdernecc:

ez de aranyos :)

nekem most nem jut eszembe tanulságosságos sztori, mindössze annyi, hogy megdöbbentő, hogy a kölkök mikre nem emlékeznek. néha mond a Fiam olyanokat, amit már egyrészt majd elfelejtettem, m ásrészt meg nem is feltételeztem, hogy Ő arra emlékszik... :)

bazz, subbába néztem, tabutévés izét. fááááj. ezt a tabutévét is parkolópályára lehetne tenni mint maúnit meg a barátot
ja, holnap meg maúni lesz a fábriba.

telekino · http://globalicum.blog.hu/ 2010.06.02. 09:23:36

@Dr. Körömlakk ®: én is aztat nézem
hányás bazzeg az egész....

telekino · http://globalicum.blog.hu/ 2010.06.02. 09:25:07

ledöbbenek a "kiváló riporterek" szókincsén

Dr. Körömlakk ® 2010.06.02. 09:28:14

monnyuk volt pár király cucc fent, nekem Májli mutatta a kutyáknak szervezett kiállításról készült összefoglalót, ahol a steiner krisi kutyija meg akarta hágni a nemtom ki kutyikáját, azon jó volt a duma :)

Rosszindulatú Vászka 2010.06.02. 09:37:02

a sarj addig idomítható, míg be nem kerül egy akármijen falkában. Onna már nehéz ügy..

Sallalíz · http://globalicum.blog.hu/ 2010.06.02. 09:49:40

A végét most frissítettem, olvassátok:)
@márnyuszi.: igen, így írtam, mert náluk fordul elő ez a könyv!!!!

és bemásolnék most ide egy hszt:
"Amikor egy interjúban elmondtam a kutatási eredményeinket arról, hogy Magyarországon a vallásos szülők az átlagnál nagyobb arányban verik a gyereküket (ez természetesen nem azt jelenti, hogy minden vallásos veri!) X történelmi egyház Y fontos bácsija nyilvánosan kioktatott, hogy ez is bizonyítja, hogy felelősségteljesebben nevelik a gyerekeket."

@Rosszindulatú Vászka: @Dr. Körömlakk ®: @spájdernecc:
Nem ott érezzük több anyával együtt a gondot, hogy nevelni kell a gyermeket!
Ott érezzük a felháborodást, hogy ne vesszővel és csavarkulccsal, vagy gumicsővel kelljen már ezt megtenni, és betörni a gyereket, mint egy lovat!

KL: a múltkor mentünk a szomszédos városba, 3 kicsi meg én, képzeld a kedves nyugdíjasok, a tanuló tinédzserekkel karon-öltve épp hogy alá nem lökték a Manókat a busznak. Pedig az idősek még voltak nevelve, bottal,korbáccsal,gumicsizmával. Nem sokat ért:(
Bizony hangosan kellet szólnom, hogy 3 kisgyerek, engedjétek fel előbb, mert ők nem tudnak kapaszkodni és olyan stabilan állni, mint Ti. Illetve engedjetek fel, mert itt a tömeg a kicsiket elnyomja.:(
Komolyan! Nem tudom, hová siettek annyira az emberek, hiszen a busz ott állt és nem fog arrább menni amíg fel nem szál mindenki

_nyuszi_ 2010.06.02. 10:01:47

@Lewyke:
"Hát persze, hogy az egyházi könyvkiadók!"
sarkítás

én meg azt írom: a liberálisok buzik.
ez is sarkítás

sajnálom, de az a"Hát persze, hogy" akkor sem tetszik.
ez van

freud kard nász nyíl 2010.06.02. 10:03:37

tetszik, nem tetszi, a gyereknek néha oda kell csapni.
ez a liberális nevelés nekem nem tetszik

természetesen a fő motívum a szeretet kell , hogy legyen

addig-addig nyomták, míg a gyerekek nem tudják hol a helyük, lásd tanárverés, egymás verése.

lehet konzerv vagyok, de ez van.

Dr. Körömlakk ® 2010.06.02. 10:06:24

@Lewyke: ja,persze, igaz. én nem mondom, hogy a könyv hejes. egy lófaszt.
és a nyuggerekre tett igasságodat is csak osztani tudom. amúgy a vallásos nevelést kapott gyerkőcök jórészéből érdekes felnőtt lesz...
na mindegy.
a vén rúzsos nyanyáktól idegrángást tudok kapni. kedvencem az elszarusodott többirányú kinövéses krikszkraksz lábujjköröm veresre föstése, és annak egyharmadig lekopása, és az összes rihes lábujj kilógása a "68-ba vett szandálból, és a száj körüli ráncokba belefojt veres rúzs, avagy narancsszínű. és tép föl a buszra, lök fel mindenkit, mer ő mán öreg.
na menek mer dolog van. de minnyá jövök maj.

telekino · http://globalicum.blog.hu/ 2010.06.02. 10:07:31

@freud kard nász nyíl: sztem azé aki megveri a tanárát vagy agyalja a többieket az nem azért van mert nem verték de megvolt a szeretet

freud kard nász nyíl 2010.06.02. 10:08:24

@Lewyke:

pedig a fakanál hasznos jószág, no.

hú, de sokat tudnék mesélni a gazdag, elkényeztetett gyerekekről, akiket nem neveltek megfelelően...

tragédia. értelmes de kezelhetetlen, magatartásproblémás beképzelt, hisztis gyerekek, családi tragédiák.

és nem ők a hibásak, hanem a szülő. és eccer egy sör mellett elmesélem, szerintem miért és hogyan épül szerintem ez a tragédia föl, hosszú évek alatt hogyan alakul ki...

telekino · http://globalicum.blog.hu/ 2010.06.02. 10:10:00

@Dr. Körömlakk ®: ez szemléletes volt :-) majnem elhánytam magam...még mindig él bennem hogy nagyanyám nyugger barátnői ilyenek vótak és mindig ajnároztak
azóta RÜHELLEM A VÖRÖS KÖRMÖKET
asszony meg nem érti,miért fog el a hányinger ha iylet látok,ne adj isten olyanra fest

Sallalíz · http://globalicum.blog.hu/ 2010.06.02. 10:18:46

@márnyuszi.: értettem!
@freud kard nász nyíl: én is hallgatlak és utána mondok én is egy megoldást:)

Dr. Körömlakk ® 2010.06.02. 10:21:30

@telekino: hát ja :) tudod kinek van a cölöpvilágba mindég peros karomja? na abbul is szép vénasszony lesz. azazhogy véllány, persze má most is csuda egy némber.
ja, és a rúzsoláshoz hozzátartozik, hogy má sok a vastag bajusz, meg szakáll, meg pofaszőr. és, ha még társul hozzá búzakék szemhéjfesték, meg fekete szemcerkával megrajzolt viszkispohár-szemöldök, a papagájsárgára festett hajkorona mellé (ami meg szigorúan le van má nőve), na akkor az igazi. plusz egy kis szájszag. meg hónajjkutya csatak a nagypipacsos nyáriruhából.

telekino · http://globalicum.blog.hu/ 2010.06.02. 10:22:23

@Dr. Körömlakk ®: brrrrrrooooooooooooááááááááááááfffffffffffffffffff

amúgy kinek van????

Dr. Körömlakk ® 2010.06.02. 10:24:32

@telekino: mi kinek? mikinek?
jajj barátokköztöt nézi valaki? kész :))))

telekino · http://globalicum.blog.hu/ 2010.06.02. 10:25:52

@Dr. Körömlakk ®: tudod kinek van a cölöpvilágba mindég peros karomja? na abbul is szép vénasszony lesz. azazhogy véllány, persze má most is csuda egy némber.

ez érdekelne,kinek??? :-)

telekino · http://globalicum.blog.hu/ 2010.06.02. 10:28:46

úgy fogja a cuccost mint anno csiccsolina a lóbrét :-)

Dr. Körömlakk ® 2010.06.02. 10:29:45

@telekino: úgyvan
lehet van benne gyakszija. ettől a "nőtől" bármi kitelik
apropó
én sose láttam csiccsolínával állatos pornót
az a szó járta, hogy kígyót is.
van ilyen? vaccsak duma vót?

Sallalíz · http://globalicum.blog.hu/ 2010.06.02. 10:35:30

@Dr. Körömlakk ®: én könyvben olvastam, asszem:)Mármint az önéletrajzában.
ezt hívják szodómiának, és igen vannak ilyen embernek nem nevezhetőek, akik ilyenre uszulnak:(

Dr. Körömlakk ® 2010.06.02. 10:49:18

@telekino: fújbazmeg
azá naprakész vagy :))))
amúgy aki a lovat szopja az télleg nem a csicsolína. de ezt inkább hagyjuk...rémes. csóri ló.

Dr. Körömlakk ® 2010.06.02. 10:53:38

@telekino:
azér tudod mikor mit köll behajintani...
most nem tudom eldönteni melyik az ondoríjóbb, a lóval való mélyelemzés, avagy a kozsó féle nagyonatomjólemeztcsináltamnapszemcsibetemetnekel riport...

telekino · http://globalicum.blog.hu/ 2010.06.02. 10:54:35

@Dr. Körömlakk ®: ááá,csak hírstart.hu :-)

ki tuggya,lehet hogy a pacinak is jó vót...

Dr. Körömlakk ® 2010.06.02. 11:07:02

@Lewyke: jóhogy, meg akartam róla győződni, hogy ki közösül a lóval. de nem a csicsi vót. de miután meggyőzőttem, eltakarítottam a képernyőrő.
@telekino: az. ez a tag nem komplett én mondom. na ezt verték vagy nem verték? vagy ő verte?

Dr. Körömlakk ® 2010.06.02. 11:26:40

@telekino:
bakker. sokaggyára tudod mi jut eszembe, ha ezt a faszt látom?
ez:

apina.biz/29973.gif

remélem a filmet láttad!

-bobolysza- · http://globalicum.blog.hu 2010.06.02. 19:04:09

@Dr. Körömlakk ®:
télleg emlékeznek mindenre
a fijam három hónapja volt beteg vagy még régebben

amikor a subárl kibasztak pont, télleg azt tuggya mindenki
szal akkor kapott kúpot
és mai napig mongya a bölcsiben hogy anya adott kúpot
megmérte a fülembe a lázat és adott kúpot
a márti meg kérdi kökeszt minden nap hogy megin kapott kúpot a gyerek?

tök gáz:-)

szegény gyereket análisan fixáltuk egy időre:-)

-bobolysza- · http://globalicum.blog.hu 2010.06.02. 19:19:38

@telekino:
ki vagy rúgva:-)

én tök elvoltam eddig azzal hogy vagy van vagy nincs lovas csicccsó film

mosmeg már tudom
ezt elvetted tőlem
jössz eggyel haver:-)
süti beállítások módosítása