globalicum

Az emberi fej kecses, törékeny kis csacskaság. Hát még a gondolat!

Friss topikok

Bobolyszának szeretettel :)

2010.08.24. 08:00 ©sumpika©

Ne haragudjék, de amikor olvastam, rögtön Ön jutott eszembe :) Hihihi :) Szöveg alant:

1921. december 13.-án születtem Kóspallagon, egy Magas és Mélyhang készítő mester nyolcadik gyerekeként. Iskoláimat Benkőházán akartam mindenáron elvégezni, mivel nincs ott semmilyen tanintézet, ráadásul kegyetlen messze van. Hosszas rábeszélés és ápolás után letettem erről az elképzelésről és egyáltalán nem mentem sehova. Birkapásztornak álltam a Kuti Ferenc Kommunista Szövetkezetbe. Jó dolgom volt, mert a birkák elképesztően aranyos állatok és kevesen is voltak. A két világháború között megtanultam olvasni és letettem a Rakamazi kisebbségi nyelvvizsgát finnül. Erős kötődésem a birkákhoz így is megmaradt és elkezdtem tanítani őket az ülj, állj, fekszik, bundát ledob alapvető parancsszavak végrehajtására. A második világégés után Cserkeszőlősön voltam termonukleáris molekulagyűjtő. Ez veszélyes volt, mert nagyon illékony anyag. Feleségemet egy kocsmából ismertem. Imádja a kannás bort és nagyon szeret fingani, mivel már nem működnek a záróizmai. Ezért szerettem bele. Boldog vagyok jelenleg. A recesszió csak érintőlegesen érint, főleg gonorrhea formájában. Szeretem a népzenét, főleg a mixeket. Minden népzenei tecno-koncertre kimegyek. Ha tehetem, jointot is szívok, mert így simán négykézláb botorkálhatok, mivel stimuláló szer nélkül majd összecsinálnám magam a lágyéksérvem miatt. Nagyon jó itt lenni. Sok a birka és én még mindig kötődöm hozzájuk. Legjobban a nagyarcú birkákat szeretem. Főleg azért, mert génkezeltek és fingjuk sincs, hogy birkák. Jelenleg a 4-es metróépítésen vagyok lyuk betemető. Ez fontos, mert nekem kell betemetni az előtte való nap kiásott lukat. Tudok fittyet hányni egy Technocol Rapidos kommerszpálinkás buli után és szétverni az első velem szembejövő villamos ablakait. Ez a szellemi kiteljesedés számomra. Rendszeresen felszólalok a Zambiai flamand kisebbség elnyomása ellen. Jelenleg pártalapításra készülök, be akarok jutni a parlamentbe, mert nincs autóm és lakásom is felújításra szorul.

 

 

21 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://globalicum.blog.hu/api/trackback/id/tr782241298

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

-bobolysza- · http://globalicum.blog.hu 2010.08.24. 09:34:34

ezjólesett

köszi!

egy kicsit mellélőttél az analógiával, de csak annyiban, hogy én nem vagyok ennyire szeretetreméltóan őszinte

a többi stimmel:-)

p.s. szerintem ezt az enzo ötletelte ki, aki gyík

©sumpika© · http://globalicum.blog.hu 2010.08.24. 11:21:24

@bobolysz@: Nem értek Veled egyet :) EnZo nem gyik :D Ja, és nem ő ötletelte :)

spájdernecc 2010.08.24. 11:45:44

kicsit erőltetett a szöveg, Bobsza meg eccerűen ösztönos :)
így kedden szódával elcsúszik :))

©sumpika© · http://globalicum.blog.hu 2010.08.24. 12:12:58

@spájdernecc: Ne szemtelenkeggyék, ha mekkérhetem :) Aszittem arról szól a mi kis közösségünk, hogy ha valaki talál valami figyelemreméltót, akkor azt megoszthatja a többiekkel :)

spájdernecc 2010.08.24. 12:21:39

@©sumpika©:
perszeperzse
az írás önmagában is megáll, köszönet érte...
csak szerintem Bobsze nem hangsúlyozná ily szenvedélyesen a birkák iránti vonzalmát, ennyiszer
tán szőrmentén megemlítená, és haladna tovább :))

_nyuszi_ 2010.08.24. 12:35:41

miért van az, hogy a zöldborsófőzelékben minden 3., 4. borsóka kemény? pedig szeretem!

spájdernecc 2010.08.24. 12:46:53

@márnyuszi.:
mert a kölönböző érettségi állapotú borsókat azonos ideig tették ki hőhatásnak :)

_nyuszi_ 2010.08.24. 12:52:59

rohadt parasztok. összekeverték a régit az újjal? nahát, nahát. nyugaton ez nem így megy!

spájdernecc 2010.08.24. 13:01:19

@márnyuszi.:
erről majd Lewentw referál :))

telekino · http://globalicum.blog.hu/ 2010.08.24. 13:02:28

ánglisok(vagyis a bevándorlók)jól kiválogattyák a rossz szemeket...
nem hijába,az mán nyugat,meg kolbászos kerítés :-)

Sallalíz · http://globalicum.blog.hu/ 2010.08.24. 13:21:36

Csokolok Mindenkit:)
ja en itt tegnap rizibizit ettem, abba nem volt kemeny borso, finom zsenge volt mind:)

Es van Griz:)))))))))))

_nyuszi_ 2010.08.24. 13:38:10

@Lewyke:
lám, lám, már csak ezért is érdemes volt Albionba költözni! ott még a szar is rózsaillatú :)))

Sallalíz · http://globalicum.blog.hu/ 2010.08.24. 13:49:18

@márnyuszi.: az meg haggyan, hogy nincsen kakaillata a szarnak, de tegnap talaltam konzerves Ravilollit is:)

telekino · http://globalicum.blog.hu/ 2010.08.24. 13:56:02

@Lewyke: az van az aldiban is,nem kell felvágni :-)

_nyuszi_ 2010.08.24. 14:14:14

@Lewyke:
nálunk meg van Kiszel Tünde, bibibíííííííí!

telekino · http://globalicum.blog.hu/ 2010.08.24. 14:39:18

most esik le
nincs is cserkeszőlős csak cserkeszöllö van
asszem

Sallalíz · http://globalicum.blog.hu/ 2010.08.24. 15:03:48

@telekino: ottan nem voltam csak 1*szer azaer nem tudtam:)
de majnem behanytam:)
@márnyuszi.: huh ez eros volt:)
nem is tudom uberelni:)
süti beállítások módosítása