Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

globalicum

Az emberi fej kecses, törékeny kis csacskaság. Hát még a gondolat!

Friss topikok

Állítólag ez művészet - NSFW valamint 18+

2011.02.22. 11:12 Rosszindulatú Vászka

Ifjú ember, ki nem vagyol még önálló jogi személy ne klikkoljál, mert szőrős lesz a tenyered, megvakulsz, Pokolra kerülsz, belerúgunk a kutyádba és töröljük az iwiw és facebook regedet!

Ki ne mélázott volna el azon, hogy egy-egy rkornszenvesebb hölgy, akit meglát a polgár itt-ott, vajh mit hord a fehérneműjében? Főként télen nagy talány ez ezen az éghajlaton Egy biztos, én már gondoltam. Ez a remek könyv segít kicsit eligazodni ebben a kínzó és érdekfeszítő kérdésben, tetézve ezt azzal, hogy állítólag ez művészet. Sőt, egyben könyv is. Hát nem tudom. Mindenesetre eléggé mókás, hogy egy 43 éves fotográfus rádöbben arra, amit egy átlagos, egészséges kiskamasz magától is tud.

Ilyesmit eddig csak a Wa(h)re Liebe című  Lilo Wanders tévésóban láttam, ami azóta mexünt (kár, nagyon vicces műsor volt). Szerencsére a NET felböfög szűntelen hasonló opcénságokat. Ráadászul sikeres kiadvány, lévén ez a második kötete a témának. A nem kicsit beteg alkotóról és műveiről ide klikkolva tudhattok meg többet.

A kiadvány (könyvnek, vagy albumnak talán mégsem nevezhető) legrokonszenvesebb tulajdonsága a lényegretörő tömörség. Mekkora hülyeség már a szépségkrálynő-jelölteket beszéltetni, meg minek a pornófilmeket történettel terhelni, meg minek kérdezgetni a szinésznőket új filmjük érzelmi és tatralmi mélységeiről. Ugye? Mélyebb összefügésekre nem jöttem rá a modellek első és alső poretréi kapcsán, meg nem világosodtam, de nem is inoogtt meg véleményem, mely kiskamasz koromban égett bele az agylebenyembe: a pina jó és azért jó, mert jó.

Figyelmeztetés: kit zseníroz a kendőzetlen, ám lényegre törő nemiség képi illusztrálása, irtózik a széttárt pixelpumák látványától, avagy családtagjai, munkatársai rálátnak a monitorjára az inkább várjon a klikkolással, míg tiszta lesz a levegő!

 

89 komment

Címkék: beteg kult mosómedve aberáltos 18+ pina csak úgy

A bejegyzés trackback címe:

https://globalicum.blog.hu/api/trackback/id/tr272678834

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Laci Today Magazin · http://www.lacitoday.blog.hu 2011.02.22. 13:43:33

ugyanilyet lehetne férfiverzióban is csinálni: baloldalt az arc, jobboldalt az autója.
legalább ilyen perverz lenne

LadyCarambole · http://kigondoltam.blog.hu 2011.02.22. 16:01:58

Engem zöldségek fotói izgatnak, ezért olvasom a kertészeti magazint mindig.
Azok a gyönyörű fodros kelkáposzták! Egy punci a nyomába se érhet.

-bobolysza- · http://globalicum.blog.hu 2011.02.22. 16:53:34

én a nagy Konrad katalógust imádom

egy kelkáposzta a nyomába se éhet

Dr. Körömlakk ® 2011.02.22. 16:56:10

@Dreistein!:
nektek otthon az asszony nem ad pinát?

Rosszindulatú Vászka 2011.02.22. 17:09:06

@Dreistein!: imposztor!

@LadyCarambole: ez anynira magas labda, hogy nem merem leütni.

-bobolysza- · http://globalicum.blog.hu 2011.02.22. 17:38:43

@Dr. Körömlakk ®:
mi az hogy nektek?!
tudtommal egyedüli pályázó vagyok

(esetleg tucc valamit?)

Dr. Körömlakk ® 2011.02.22. 18:09:03

@Dreistein!: Vászka nyalnákol mindég, mosmegmá tejis. Tehát innen a többesszám.
de a kérdés még attól fennáll. mindketten házasok vagytok, osz nem nyaltok?

Hang Ember 2011.02.22. 18:11:15

@Dr. Körömlakk ®: ööö... ha lehet, én is csatlakozom a Vászkáékhoz... :)))

Dr. Körömlakk ® 2011.02.22. 18:15:15

@Hang Ember: attyaúristen.
nem kérdezek többet, mert megsértem a kedves nejeket ismeretlenül.

Dr. Körömlakk ® 2011.02.22. 18:27:28

asszem ez zsákucca lett :S

-bobolysza- · http://globalicum.blog.hu 2011.02.22. 18:27:34

nem tuttad, hogy életveszéjes?!!!

öntudatos egésségcentrikus férfiállatnak marad a nyalnákolás
vászka ösztönös teheccség, sokáig fog élni

velvet.hu/szex/2011/02/22/most_mar_biztos_az_oralis_szex_es_a_rak_kapcsolata/

Dr. Körömlakk ® 2011.02.22. 18:30:05

@Dreistein!: kapóra jött mi? hát ötig elmehecc a cikk szerint is, és még jó vagy.

_nyuszi_ 2011.02.22. 19:49:40

hát jó.
mostan megnéztem, mert tanuló ül nálam, oszt gondoltam nem ezzel nyitok az első napján. :)

Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2011.02.22. 20:13:52

hiányolom a fújjolást és a kritizálást
Rendes blogon ilyenkor minimum 3 pina le van gusztustalanozva.

A fújt, akkor most idepótlom: fúúúúúúúújjjj!

_nyuszi_ 2011.02.22. 20:34:40

@Dr. Körömlakk ®:
tanujja a rencert.hogy kell a tetves lakosságot móresre tanítani, ha reklamál :)))

@Zsit (nyau és rémizé):
hát legalább 3, randa is.

Fotelrocker2 · http://budapest.blog.hu 2011.02.22. 22:17:01

De hogy vette rá a modelleket a szereplésre?

Fotelrocker2 · http://budapest.blog.hu 2011.02.22. 22:20:02

Mindegyik fenti punci klassz amúgy, de a 3. az kifejezetten szép.

(Csak tudnám, hogy a bal oldalakon mi van a könyvben...?)

etruszk 2011.02.23. 00:11:20

Ahogy egy kollégám mondta: "szép csigatalpak!". Az első kettőnek rendes gombja van. A harmadik, háát, nekem ez a kislányos forma nem jön be. Néha azért beleszalad ilyenbe az ember. És még mindig jobb, mint egy "elefántfül".

etruszk 2011.02.23. 00:14:17

@driopios: rég láttam olyat, már nem ismerném fel. :)

Almaspite 2011.02.23. 00:15:06

Minden jobb, magára valamit is adó call-girl ügynökségnek kellene egy ilyen kiadvány!

:-)

tiboru · http://blogrepublik.eu 2011.02.23. 00:38:31

Teljesen oké a kiadvány. Komálom.

ixiri 2011.02.23. 00:39:52

hát egyik se szép, de némelyik kifejezetten randa...

P. · http://faszkivan.blog.hu/ 2011.02.23. 00:50:11

Végre egy értelmes könyv. Lehet mégis kéne egy könyvespolc...

Te is,fiam,Bruttó? 2011.02.23. 03:48:04

egyből beindult a nyál elválasztásom!

Muster Mark 2011.02.23. 04:38:55

Mennyi jó pina! Még ilyet!

Nervus 2011.02.23. 05:16:04

hülye blogmotor...
Szóval: ezt a könyvet át kell nyálazni :D

Rosszindulatú Vászka 2011.02.23. 06:23:33

@mityu: várjál nézem.... jé, télleg! Van ott valami ornamens, vagy díszítés. Rágúglizok, hátha az is érdekes.

Mr. Hilter 2011.02.23. 07:22:04

Még jó, hogy a mosolygós képek mellé nem a boncasztalon kirakosgatott szerveket teszi.

PiszkosFreddy 2011.02.23. 07:25:36

A negyedik képen a modell mintha egy kicsit jobban fel is lenne...khm...élesztve,ami a felette lévőből hiányzik,csak egy sima portré a vulvájáról,talán ezért tűnik annyira eccerűnek.Érdekesnek tartanék egy olyan albumot,ahol kifejezetten csúnya nők is kitárulkozhatnának hasonló módon,meglepő és csodálatos lenne felfedezni,milyen kincseket hordanak a lábuk között.

alternat 2011.02.23. 07:25:48

Én 1980 ban csináltam már ilyen könyvet!
1000 darabot nyomtattunk egyik nagy nyomdában svarcban.
1, arc
2, punci
3, popci
4, cici

valami csodállatosak voltak, akkor még a borotvát hírből sem ismerték.

PiszkosFreddy 2011.02.23. 07:27:54

...bocsánat...kiegészíteném:kincseket,és
remekműveket.

BKV reszelő 2011.02.23. 07:33:39

@Dreistein!: Tény! Egyedül te pályázol, a többiek már bejutottak.

PiszkosFreddy 2011.02.23. 07:37:09

Mellesleg,ha ez beteges Vaszilij,akkor én már nagyon régóta gyógyíthatatlan vagyok.

Közöd???? 2011.02.23. 07:48:47

akinek ez nem tecc, na az a mocskos buzi.

ZöPö_ · http://route66.blog.hu/ 2011.02.23. 08:02:20

Rendelni is lehet a katalógusból? Úgy értem, nem magát a katalógust.

Nick Reevers 2011.02.23. 08:02:21

...és hol lehet rendelni?

2011.02.23. 08:14:49

Heheheheeee!!!

Azért van néhány olyan punci itt, amiben még Godzilla is harangozna.
Valljuk be na, ilyen katalógusban nem szerepelnek szívesen apácák és szüzek. :)

spájdernecc 2011.02.23. 08:15:17

@ZöPö (inda):
lehet hát
de csak 3D-s falraakasztható szilikonmásolatot

fidesz = házmesterek pártja 2011.02.23. 08:20:20

Azt hiszem, elkészíteni nagyobb élvezet lehetett, mint nézegetni az albumot. :-)

Plumper_ 2011.02.23. 08:22:14

háháh, hát ezt teljesen elhiszem!!!:-D illik az arcokhoz a puna.
3. csaj: ijedt tekintet, szűk muff.
4. csaj: imád dugni, jó nagy a hüvelye.
6. csaj: negrid vonások, tág bula, sok szőr.
9. csaj: igazi nimfomán csaj, buta arccal
11. (utolsó) nő: 35 éves, parázik, csengőket rakott a csiklójára, brr.

Senkifia 2011.02.23. 08:27:10

@Dreistein!: ne csináld!!! megaszontaavelvet,hogy HPV-sszájrákot kapsz,ha hatnáltöbbet...Úgyhogy csakmax5öt nyaljál:)

Plumper_ 2011.02.23. 08:28:12

@Hivatásos beszólóművész: heheh, naja. nekem volt olyan vékony barátnőm (pedig inkább vastag, megtermett, magasabb nőknek van mély és tág hüvelyük!), akinek barlang nyílt a lába között, ha pucsított, és hátulról raktam be neki. folyosóba dobtam be a banánt, de nem volt para. nekem jó volt.:-D

kewcheg 2011.02.23. 08:38:11

...én a lapozóst szeretem...:)

MosoMasa 2011.02.23. 08:47:30

A baloldalon az arcok rendben.
De mik azok a jobb oldali lapokon?

munkamacskák gazdija 2011.02.23. 08:52:12

A kiteljesedéséhez még rakja be az édesapja fa@át, meg az anyja ..is.

Ilyeneknek bele kell verni az orrát az alkotásába, majd párszor seggberúgni.

2011.02.23. 08:57:33

@Plumper_: Ez szerintem majdnem minden nőre igaz amúgy, ha kutyában csinálod akkor picit barlangos lesz a téma.

De itt ha megnézed ezeket, feltehetőleg ülnek a lányok, és mégis 1-2 akkora metróalagutat mutat, amekkorától Godzilla karon fogja King Kongot és sikítva menekülnek bele a napba.

véreshurka majonézzel 2011.02.23. 09:03:52

@Zsit (nyau és rémizé): fejre sok nagyon ott van a szeren, de a pinájukat nem tudom honnan szalajtották. igaz életembe ha láttam 3 igazán guszta pinát élőben (a 3. után kiverték a szemem)

véreshurka majonézzel 2011.02.23. 09:05:08

@munkamacskák gazdija: bdsm-re gerjesz? a görögöknek lehetett fasz-szobruk ezer te meg itt nyivákolsz buzikám?

dombovarivanda 2011.02.23. 09:05:41

csak csendben megsúgom, hogy a könyv annyira nem új, hogy már a második rész is kb. egy éve kapható...

himpellér 2011.02.23. 09:06:22

Hát ez naddon jó, naddon jó, naddon jó!

Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2011.02.23. 09:29:51

@véreshurka majonézzel:
világhír nem lenne belőle, akkor meg minek?
Átlag punci, átlag hordozóval :)

Plumper_ 2011.02.23. 09:36:52

@Hivatásos beszólóművész: erre aszondják, hogy a te farkad kicsi.:-D csak azzal nem számolnak, hogy ha már szülés előtt ekkora odújuk van, szülés után mekkora lesz (hacsak nem gésagolyóznak a vaginában)? vagy majd úgy keresnek maguknak pasit, hogy előre elkérik a méreteiket.

@véreshurka majonézzel: hogyhogy kiverték a szemed?

véreshurka majonézzel 2011.02.23. 09:37:33

@Zsit (nyau és rémizé): taníts neki trükköket, azzal még híres lehetsz!

véreshurka majonézzel 2011.02.23. 09:39:33

@Zsit (nyau és rémizé): :(
hát ha erre sem tudlak rábeszélni akkor megyek ügyintézni..

YzolSZ 2011.02.23. 09:43:53

nagyon jó! remélem lesz mihamarabb havi kiadás.. vagy a fácsebúkon egy rajongói klub, vagy mi a bánat..

Plumper_ 2011.02.23. 09:55:45

@véreshurka majonézzel: de mi történt? nyaltad a muffot, amikor beállított a gazdája, egy 2ajtós szekrény, és telibe vágott? vagy a nőnek nem tetszett valami, és lekevert egy lángost?

@púzókutya: mert manapság az ovis punci a menő.
én is hiányolom a szép nagy, sűrű fekete bozontot, amin keresztül a makk kellemesen átvágja magát a barlangba.

YzolSZ 2011.02.23. 09:56:16

@púzókutya: te meg végig sem nézed úgy irogatol?

Dr. Körömlakk ® 2011.02.23. 11:50:49

eccer véget ér a lázas ifjúság...

Frick László Emlékzenekar 2011.02.23. 13:29:29

Végre valami nekemvaló méllytartalmú olvasmány.
Remélem gyön a szagoskönyvváltozata is.
süti beállítások módosítása