globalicum

Az emberi fej kecses, törékeny kis csacskaság. Hát még a gondolat!

Friss topikok

Atomkebelek - NSFW és 18+

2011.03.18. 14:58 Rosszindulatú Vászka

Avagy a globalizmus élősködői

Köszöncsük nagy tapssal a bátor felvonulókat! Ezek a rokonszenves fizikumú, ám erősen relytéjes agyállagú hölgyek az ukrán F E M EN aktivistái, kik éppen a többszörösen földrengésel sújtott japán nép búzdítássára, illetve velük érzett rokonszenvük és tiszteletük kimutatására demonstrálnak - mint ahogy számos más okot is megragadtak, hogy csoportosan pucérkodjanak, aminek relevancicije kissé talányos, ám be kell látni, hamár felvonulás, avagy tűntetés, ez optikálisan igen dekoratív formája a vélemény- illetve együtérzés vilggá kürtölésének.

Köszöntük szépen a látványos és sokat gyakorolt koreográfiával előadott drámai figyelemfelhívó identításfesztet - még sok ijet, százat, ezeret - bár célja, célcsoportja, haszna és hatékonysága több mint kétséges. A "Cickót rázz ne a Földet" édi üzi remélhetőleg eljut a földrengés felelőseihez, akiket mindenképpen el kell számoltatni és jól megbüntetni.


 

 

53 komment

Címkék: idióták mosómedve világökörség aberáltos opcénságos globálhomáj

A bejegyzés trackback címe:

https://globalicum.blog.hu/api/trackback/id/tr452749361

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

spájdernecc 2011.03.18. 15:08:31

FEMENt a pártba!
FEMENt a kormányba!

odium 2011.03.18. 16:14:29

a zelnökasszony korrekt cickókkal harcol a zigazér
a hatodik képen nem gyárfás tomi bácsi tekint balra? épp?

LadyCarambole · http://kigondoltam.blog.hu 2011.03.18. 17:04:51

Ha így néznék ki, én is párttag lennék!
Szerintem.
Meg tetszik a szlogen is.
Meg mennyivel szebb egy nem szilikoncsöcs, ugye!

Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2011.03.18. 18:07:41

japán barátaink most aztán kattintgathatnak vadul :)

Rosszindulatú Vászka 2011.03.18. 18:19:09

@LadyCarambole: ennek eldöntését csak nyugottan bízzad szakértőinkre. Kasztingolunk, van biomammográtorunk is meg minden.

odium 2011.03.18. 18:31:26

@Rosszindulatú Vászka:
Én is csatlakoznék a Globálcicium Group-hoz. Viszek ruharöntgent.

Rosszindulatú Vászka 2011.03.18. 18:46:36

@odium: nem jó. Mink nem sugarazunk. Bioszkennerezeünk kizárólag. És tettlegesen is.

odium 2011.03.18. 19:09:09

@Rosszindulatú Vászka:
ez nem olyan ez
a ruhákat teszi láthatatlanná, a kontraszelektív tettlegesség megvalósulásának érdekében
ez van a kezelési útmutatóján
úgyhogy nem biztos!

Rosszindulatú Vászka 2011.03.18. 19:11:23

@odium: jajmnár, hát mit nem értesz? Ha pxelbe lehetne kasztingolni, elpg volna egy fénykép. De mink alaposak vagyunj, rílbe csekkojjuk az alkalmasságot. Számos érzékszervünkvel, miszerint látás, tapintás, szaglás ésatöbbi. Így már zöld?

odium 2011.03.18. 19:22:35

@Rosszindulatú Vászka:
erről habogok kiscserkész
a készülékkel lecsekkolod az egyed emlőkontúr adottságait, (ruhán keresztül!) majd eztán már nem fog meglepetés érni és taperolhacc kizárólag jó minőséget

Rosszindulatú Vászka 2011.03.18. 19:31:28

@odium: amatőr-e vagyol?
Optikai mustra (pőrén, ahogy az Igasságot szeressük), osztán a többi. Így-e neked is jó lesz-e?

Dr. Körömlakk ® 2011.03.18. 19:37:10

ezmmijafasz?
viszont a vágocceműnek jó a csöcse.

odium 2011.03.18. 19:40:58

@Rosszindulatú Vászka:
mér?
asszonyállatok eleve levetkőződve érkeznek?
akkor ezzel kezdd....
megfelel!

_nyuszi_ 2011.03.18. 20:11:37

az egyik cici tényleg mindig kisebb, mint a másik?

odium 2011.03.18. 20:18:07

@márnyuszi.:
ez alól nincs kibúvó
jelen esetben a menetirány szerinti jobbos

_nyuszi_ 2011.03.18. 20:23:24

akkor megnyugodtam.
mondjuk, nekem egyik nagyobb, mint a másik :)))

odium 2011.03.18. 20:24:59

@Zsit (nyau és rémizé):
Kiskezitcsókkolom eszt majd a Globálcicium eldönti!
(Vász! Feladat van!)

Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2011.03.18. 20:26:51

@márnyuszi.:
versenyzünk? az enyémnél a másik kisebb, mint az egyik :)))

@odium:
jóeste
látom, a férfinép téééélleg tökeccerű :DD

Hang Ember 2011.03.18. 20:29:19

öccsém micsoda posztcunami van máma...

hmm... most épp nemvan bent a szobába az asszonkám, tehát írhatom hogy, cicc... ciccc.. ciculiii!

(ittam egy keveset, oszt aszt is keverve)

namost a csíkszeműek minden nyelvül hirdetik a cicrázást?

_nyuszi_ 2011.03.18. 20:29:25

@márnyuszi.:
hát basszus, én is rég vótam már 19 éves...
átkozott gravitáció!

_nyuszi_ 2011.03.18. 20:31:02

örülök, hogy válaszoltam magamnak, hihi.

@Hang Ember:
jöhetnének vendégszerepelni, mi?

odium 2011.03.18. 20:32:29

@Zsit (nyau és rémizé):
mindig Maguk bonyolíccsák túl a világot

@Hang Ember:
Tezsvérem túlélted a temetést?

@márnyuszi.:
Nekünk jót tesz! nyújcsa!

Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2011.03.18. 20:39:56

@odium:
én is tökkeccerű vagyok :)

@márnyuszi.:
te, az enyémre nem hat (mondjuk, ha lenne mire, akkor hatna :D)

Hang Ember 2011.03.18. 20:40:32

@odium: tezsvérem túl. zuhogott a zeső, eláztunk, sárosak lettünk. ez van.

hónap dógozol te is? mer a főnökbe titkon bíztunk a reggeli értekezleten, hogy felmentést ad, de nem. vazze. hónap szombat és meló. remélem hónap nem tart hitgyülit...

Hang Ember 2011.03.18. 20:42:00

@márnyuszi.: vendégszerepelni? hova?
(bocsánat klisé ittam, nem vágom az alapösszefüggéseket senem... deazéugye szerecc?)

_nyuszi_ 2011.03.18. 20:49:00

@Hang Ember:
ide, kishazánkba.
a nők.
akik a képen vannak :)))
persze, hogy szeretlek. 1-2 emberen kívül mindenkit szeretek. :)

@odium: a faszba mán... :)

Hang Ember 2011.03.18. 20:59:13

@márnyuszi.: juuuupiiiijéééjj! bibím a nyuszi meg cejiz, a nyuszi meg cejiz! ((Te Nyusz, az enberednek el ne mondd!)

namost komojra fordítva a szavat: mégyöjjenek ide ezen hölgyek? há tengerbe vizet minek horgyunk? a magyar jányok köztudottan szépek! ebbe minden Globálos fijú megerősít. az meg külön tény, hogy a Globálos lyányok a lexebbek! (namost lehet olvadozni)

_nyuszi_ 2011.03.18. 21:03:19

@Hang Ember:
igenááááám, de cicit nem villantanak! :)))

odium 2011.03.18. 21:08:01

@Zsit (nyau és rémizé):
nem mongya!

@Hang Ember:
nekem ijen ünnepi kavarások nem jáccanak, háromnaponta menni köll békeidőben. ha japánosul járnánk, akko sűrűbben de ne járjunk. amúgy meg táppénzen leledzek. 13 éve nem vótam táppénzen.

@márnyuszi.:
abba. bár a horizontális gravitációnak jobban örülnék

_nyuszi_ 2011.03.18. 21:09:58

apszolut nem releváns, de ma tanultam:

frottőrizmus - A nemi perverzió azon formája, amikor a férfi pl. zsúfolt tömegközlekedési eszközökön a mellette álló nőkhöz dörzsöli a nemi szervét, így érve el az orgazmust. Ha az áldozat megijed, és félelem miatt nem mer hangosan tiltakozni, az tovább fokozza az elkövető izgalmát. Ezt a cselekedetet a törvény bünteti.

odium 2011.03.18. 21:14:28

@márnyuszi.:
mit büntet? a megijedést?

Hang Ember 2011.03.18. 21:25:01

@odium: oszt a ujjad gyógyulik-é?

Dr. Körömlakk ® 2011.03.18. 21:30:20

@márnyuszi.: tanákosztam eggy ijennel. én ültem, és a vállamba dögölteja faszát. asztán föláltam, hogy leszálok, és akkor meg a seggemnek dörgölte. mikor leszált, montam neki, takaroggyék, vagy kurvaanyád.

odium 2011.03.18. 21:30:33

@Hang Ember:
gyógyulik-e?
nemtom, nem merem megnézni D
(köszi, bisztos)
Ne nyajjá be a csajoknak, látod nem olvadoznak....
Egyépként még alkoholos befojásoltság alatt vagyol?
(de jó Neked)

_nyuszi_ 2011.03.18. 21:32:57

@Dr. Körömlakk ®:
meg köllött vóna mogyorózni a geci disznaját.

Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2011.03.18. 21:33:21

@odium:
vegetatív (ez sokkal jobb, majdnem káromkodásnak hat)

Jelzem, mingyá megfagyok, lehet, hoyg fáradt vagyok, de nagyon?

Dr. Körömlakk ® 2011.03.18. 21:33:54

@márnyuszi.: undorottam tőlle, mogyorózza meg a satu. de az nemvót a ridikülömbe. nagydarab tajparaszt vót, takarottam a picsába.

Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2011.03.18. 21:34:33

@Dr. Körömlakk ®:
biztos rákérdztem vóna, hoyg kínozza-e-é a lapostetű, hogy vakartatja magát, mer akkó nemibeteggondozó

Dr. Körömlakk ® 2011.03.18. 21:36:34

@Zsit (nyau és rémizé): hát nem vótam toppon, ez úgy 13 éve vót. tömött troli, ha vernyogok, tutti ordít, hogy mitakarsz hüjekurva. ezek ijenek...

Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2011.03.18. 21:38:20

@Dr. Körömlakk ®:
ja, most óvasom, hogy lóbaszó fajta - lehet, hoyg azért én is meggondoltam vóna (bár amijen oktaan vagyok néha ... )

odium 2011.03.18. 21:42:43

@Zsit (nyau és rémizé):
fáratt. a vegetatívja is. nem kilencig alutt ma?

Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2011.03.18. 21:44:01

@odium:
na de hánytól?
meg mijen napom vót? meg mijen hetem, és egyáltalán... az eddigi év-szakasz megbaszhatja :) (a neheze meg most gyün)
Szóval akkor nem azér fázok?

odium 2011.03.18. 21:50:19

@Zsit (nyau és rémizé):
hánytól? há' honnét tuggyam?
Tekerje föl a radiátort a hátára, fusson egy kört!
fázás ellen kiválló

Sallalíz · http://globalicum.blog.hu/ 2011.03.18. 21:50:57

@Dr. Körömlakk ®: @Zsit (nyau és rémizé): ra kell orditani, nekem bejott:)
16-17 lehettem, mikor edzesrol hazafele, egy pacak a biciklirol logatta felenk, mi harman meg nem voltunk szivbajosak, leorditottuk, hogy milyen kicsi van neki:)
aztan az elso fulkebol hivtuk a rendorseget...

Dr. Körömlakk ® 2011.03.18. 21:52:07

@Aliz jelentkezik Csodaorszagbol: hárman vótatok eggy ellen, nyíltuccán, azér az más he.
na jóccak!

_nyuszi_ 2011.03.18. 21:59:47

@Zsit (nyau és rémizé):
nem akarlak elkeseríteni, de én szóltam jan. 1-jén, hogy kibaszott szar év lesz!
süti beállítások módosítása