Az én szememben hősszeméj egy sziporkája, akitől a közszájon forgó szóviccek jelentős hányada származik
ZENE, zeneszerzés, zenészek
Sajátságos, de igen gyakran előforduló lelki betegség, mely abból áll, hogy némely embernél beszéd közben a tüdőből kitóduló levegő megmozgatja a torokban lévő csökevényes szalagot (hangszalag), mely szerv az embernek abból a korából maradt vissza atavisztikusan, amikor még nem tudott beszélni. Ez mellékhangot ad és a szavaknak bizonyos hangsúlyt, abban a mértékben, amint több vagy kevesebb levegője van a páciensnek. E beteges állapot szemlélete igen nagy hatással van azokra, akik tanúi lehetnek - olyankor, mikor a betegség még nem túlságosan fejlett, és a mellékhangok lassan jelentkeznek csak, a hallgatót egészen könnyekig szomoríthatja az a gondolat, hogy milyen kár az illetőért, még meg lehetne menteni (szomorú zene) -, ebben az állapotban a szenvedő beteg ugyanis maga is tudja még, hogy milyen rettentő állapotban van, hogy nem tud értelmesen beszélni, hanem hol magasabban ejti ki a szavakat, mint ahogy rendesen kellene, hol alacsonyabban, és ez a szomorúsága esetleg részvétet kelthet környezetében. A betegség fejlettebb stádiumában a páciensnek fent említett melankóliája eltűnik, lelki zavarában nem veszi észre többé, hogy gondolatainak közlése merőben helytelen és abnormális, s beteges mániájában azt hiszi, hogy az az értelmes beszéd, s még forszírozza, és mindenféle fordulatokkal növeli az eredeti hangzavart. Ebben az állapotban a hallgatóra már komikus hatást gyakorol, mert az már igazán nevetséges, hogy valaki például ezt a gondolatot, hogy "ujjé a ligetben nagyszerű", úgy fejezze ki, hogy az "új"-t még rendesen mondja, a "jé"-t azonban már női hangon, és a további szótagokban is, hol a gyermekek fejletlen hangját, hol a madarak értelmetlen rikácsolását, hol öregemberek mély hangját alkalmazza a saját hangja helyett.
Ennyire fejlett stádiumában tehát, mint láttuk, ez a betegség már a lelki kórtünetek kategóriájába tartozik, s az elmebetegségekkel kapcsolatban gyógykezelik. Az ilyen lelki betegeket "Opera" nevű tébolydákban helyezik el, hol különböző szerekkel, ún. hangszerekkel próbálják őket gyógyítani. E szerek alkalmazására bizonyos készülékek szolgálnak, melyeknek az a hivatása, hogy a beteg hibásan kiejtett szavait egyensúlyozza, és a normális hangzástól való különbözeteket pótolja. Úgy kell ezt tekintenünk, mint pl. a szemüveget, mely a közellátást vagy távollátást szabályozza a lencsék segítségével. Az "Operá"-ban a betegeket összeeresztik, hogy egymás példáján okulva, leszokjanak végzetes hibájukról, de rendesen eredménytelenül.
E betegségekkel több szakavatott orvos foglalkozott, s az egyes rohamok lefolyását pontosan, percről percre feljegyezték. Ezeket a feljegyzéseket "kották"-nak vagy "zeneművek"-nek nevezik. A normális beszéd szótagjai fölé jegyzett pontokkal és vonalakkal jelzik ezek a leírások azokat a pillanatokat, amikor a beteg a normális kiejtéstől eltért, és helyette másféle kiejtést használt. A roham lefolyását e leírások segítségével rekonstruálni lehet, visszaidézni. Ezt a visszaidézést mulattató szórakozásnak tekintik sokan, és a fent említett készülékek segítségével gyakorolják. Ide tartoznak:
1. Zongora. Háromlábú asztal, fehér és fekete fogakkal. Nem harap. Két kézzel verik, de ezt a verést nem kell komolyan venni; ennek hangsúlyozására magát a műveletet "játék"-nak, "játszás"-nak nevezik, nehogy valaki az illetőt feljelentse. Játszani mindenkinek szabad.
2. Hegedű. Üres doboz, melyre négy, marhabélből csavart spárga van kifeszítve; de csak tökéletlenül adja vissza ennek az állatnak a hangját.
3. Trombita, síp. A politikai meggyőződésnek precízebb kifejezése, más néven: véderőjavaslathoz hozzászóló és objektív okokat előadó szerkezetek.