A napokban lőttem azt a képet és írva fakattam tőle. Ebbe az okostelefonos, hordozhatós dévédésjátékos és MP3-as világba még vannak rádiófüggők?

Én többgenerációs rádiófüggő családból származok. Nagyanyámnél egész nap szólt a csudarádiója, amit a Nagypapi még a Nagy SZU-ból hozott, világvevős cucc, kora gyerekkoromba iegy szinestévé árába került. Kábé ott fertőzőttem meg. Persze nem ezzel kezdődött, hanem egy Apám által kendácsolt detektoros delejszerkezettel. Hát az mekkora: forog az a meteoritdarabka abba tekerentyűben és válcsa a csatornákat. Rádióamatőr volt az Öreg (ma is az, csak már Pacsirtákat meg másfajta retró gépekezeteket gyűjt). Apóspajti Apja vette az első rádiót a környékünkön, messzrűl is a csudájára jártak. Nagy dolog volt az. Osztán jobb híján építgetni kezdte Apám is a cuccokat, pedig még hol volt akkor élvezhető minőségben zenesugárzás...

Ellemben csuda dolgok voltak ám, rádiójátékok, tudományos és népművelő stuffok. Másik Nagyapám pl. Szabó-család és Déli Krónika függő volt. Harangszóra rádió bekapcs, és miközbe a leveset kanalaztuk kussban, hallgattuk a hetvenes évek hót ingerszegény híradóját. Délután meg Szabóékat. Apám meg a 41, 49 m-es Cseke urat sercegve. Ott már volt könnyűzene is a javábúl, meg slok-sok nyomasztóságos Igasság. Én meg a saját szerkezetemmel a Jó Holdat Szíriusz kapitányt. Meg a Vízparti történetet meg hasonlókat. Meg a Bab Bercit és társait. Mostanság meg csak a Bartókot, meg néha az alterket. A többi hallgatatlan számomra. Illetve mikor a Rádió C-nek nem volt pénze és egész nap csak zene ment, meg esténként régi hun meselemezek, asztatat szerettem nagyon. A tekergetős csatornaváltós keresgélést nem lehet felülmúlni, a tévékapcsolgátás sehol senincs ehhez.

Ezektúl az annyira jófejek, hogy már magukon is röhögcsélnek Howard Stern imitátoroktúl megy a hasam, ámbár a Nagyferó a Calypso-n annyira gáz, hogy néha már jól esik. De alapvetően úgy vélem, hogy a rádiózás halott ügy. Kár érte...