Ó, a mesebeli Afrika... bár tudott róla, a kis hun feltaláló mégis rácsodálkozott a színek és illatok és zajok és élményfoszlányok kavalkádjába. Szinte megbódult, ha volna ennek értelme a repülés okozta sokk tompítását illető másnaposságának. De mégis, úgy érezte, ujjászületett. Tabula rasa, vagy mifene. Bele a semmibe avagy a mindenségbe, ezen még gondolkodnia kellett. Feltehetőleg ebben erősen közrejátszott a kultúrsokk, meg a helyi nyelvismeret totális hiánya. Vagyishogy még minden szép és új volt. No ez így is maradt.

Minden várakozással ellentétben, hamar szerzett új barátokat Hősünk, nem is akárhogy...

A vadfűves kicsiny repülőtérről - most ne gondoljunk ám az Orly-ra, avagy a londoni csudákra, csak egy kicsiny, amolyan falusira - megragadva matrózzsákját, elindult bele a vadonba, minden cél nélkül, csak a konokságtól hajtva. Mert menni kell. Mindég, csak előre!

Voltak ám ott csuda emberek, ellenszenves népek minden színben, turpistákon élősködők, kalandvadászok, csalók, cédák, rosszéletűek, csakúgy, mint itthon. Ezeket, az reflex szerént ki is kerülte mérnökünk. Nem is érzékelte.

Belevetette magát a fák közé. Hej, de csuda fák, madarak, zenék vannak ott ám, bele is feledkezett úgy talpalás közben. Nem is gondolt bele, hogy nemám minden növény, állat barát ottan a hunnak...

De mégis lelt egyet, ott akkor hirtelen, avagy órák múltán, ezt nem lehet tudni, egy apró fekete embert, aki szentségelt fenemód. Vagy legalábbis úgy hangzott, valahogy a káromkodások és káromolások hangszíne és súlya és íze világszinten állandó, azt bárhol, bármely nyelven felismeri az ember. Vadászott a hős, avagy vadászna, de eltörött az egyetlen dobókopjája, avagy lándzsa avagy dárda, ahogy a különböző népek hívják, pedig értékes darab volt, családi örökség. El is szomorodott a kis vadász, de közel volt a segítség.

Mennyire érdekes, hogy a kommunikációra hajlandó egyedek között a nyelvi nehézség áthidalható, akár még pidzsin nyelven is. Bár vannak elméletek, hogy a magyar meg az afrikaiak legtöbbje pásztornyelvek lévén rokonok, ez azért kissé talányos.

Nem akarnók cizellálni, került a dárdára kis RASGASSZ. Az persze külön bónusz volt, hogy csudafényesen ragyogott a folytonossági hiányt gyógyító pár centiméter ragacs az egyenlítőközeli napfényben.

A vadászat sikerült, volt ám örömünnep, meg ünnepelés a nomád faluban. Hősünknek új élmény volt a bajtársiasság és a feltétlen barátság egy ilyen kicsi ok miatt, de teljesen belemerült. Azt nem tudni, mi lett a varázsgombás, dobos-táncos éj eredménye, persze nomád szokás szerint, ellemben az érintett felek, mind a helyi Amazonok, mind Hősünk felettébb kisimult arccal tekintettek az újab kalandos nap felé. A titkos naplójába egyetlen bejegyzést tett erre a napra: "ugyehogy ugye, hogy mink a soványat nem szeressük, merugyehogy ugye :)" Ezen még dolgoznak a sifrírozó matematikusok, talányos írás, a nyelvészek feladták ennek értelmezését.