És körötte néma csend...
Nemzethalál, étercsend, jajistenemmostmileszvelünk... elmentek... vajh, ott is maradnának!
A komenizmus újabb két bástyája dőlt saját dugájába, és baktatott elfele, mint a csiga húzva maga után csíkját, minta róka, kit seggbe lőtt az ármány, vinnyogva nagy dérrel és dúrral. Vagy inább mollal. Méltóságot nyomokban sem mutatva.
Kicsit ojan érzés ez nekem, mint mikor másoccor verték meg Vágási Ferit, mikor rádöbbentem, vége, nincs többé Parabola, nem lesz több Jóholdat Szíriusz Kapitány, mikor a Szabó családot elvitte a csirkevész, mikor elvásott az utolsó Trapper, a Tisza, az Alföldi papucs, a rendes barna cimkés joghurt, a Kajla csoki.
Azok a régi jó dolgok a Világból mi? Hát nekem nem fognak hiányozni.
Már újkorába is irritált a burkus bundesliga frizurás jaszkarizó adidas papucsos csíráknak arcoskodó kádergyerek. Szégyellettem magam miatta. Eszem, a saját szaromat ha köll, esetleg bekenem mustárral, de a Nagymami dugi libazsírját nehogy már felzabájják a sáskák és még örüjjek is neki. A másik meg, a magyar zene legnagyobb terroristái közül egy, erdőspéterqrvaanyádfajta féle görény polbítes vesztes ne sírjon ittasan nekem az éterbe baszki, ahonnan Gagarin üzent nekem baszodaláschan. Meg köllött volna magát húznia már jó régóta, nem itt vinnyogni.
Úgy láccik a méltóság meg a tisztesség csak lekszikonbeli szócikk. Persze itten népszokás, hogy vesztes telesírja a köztereket és svindlit sikolt. De a Nép emlékezete elég rövid, kit érdekel már az ingyér zsíroskenyér, ez is megy a filmmúzeumra koresetnek. No sebaj, majd onnan is jól átkapcsolok. Hát így megy ez...