Étel nem játék rovat
Tikteket hogy falatoztattak felmenőitek kisdedkorotokba?
Nálunk az volt, hogy a téliszalámis (ünnepnapokon) vagy párizsis (hóelején) avagy kolbászos, de leginkább szalonnás (gazdagabb napokon angolszalonnás, esetleg az a dollárboltokba kapható szeletelt békönszalonnás konzerves hun cucc) kenyeret a következőképp ettük: vágódeszka, rendes kés, nemám eszcájgbúl való, hanem ojan egyedi, fanyelű acél vagy kovácsoltvas, régrűl maratt, éles, szal mindenképpen minden sorbúl kilógó ám kézreálló darab, kenyérszelet felkockázva, szigorúan szabájtalan ám pofakomform darabokra, rá a szelt fentebb listázott húsáru és idényjelleggel paprika, paradicsom, ugorka, de leginkább hagyma. Ez minálunk többórás családi szertertás volt. Mert nem lehet abbahagyni. Ha elfogy a kenyér, de van még a deszkán a szelet szalonnábúl és hagymábúl, akkor még kenyér... és így tovább, egyre nagyobb csoportokban, mert ez a szertartás ugye az összes jelenlévő véremnek beindította a töltekezésre való kedvét. Különös sport ez, ám lehet művelni a nap bármej szakában. Tévé előtt is. Vagy akér késő éjszaka, azok voltak a legnagyobb hirigek. Mikor a zugevő elkezdte és legott percek múltán együtt falatoztunk. Ej, de daliás évek voltak...
Szal a lényeg, a felszólító kérdés ezügyben az étkezésbe való bekapcsolódáshoz: kérsz egy katonát?
