Nem ól, hanem akol! feleli a birka, de hol van az még.

Ez az első kérónk. Nem túl szellős, nem túl világos, ráadásul tele volt medveszaggal amikor kiutalta a zingatlankezelő, de mit lehet tenni, örültünk, hogy nem áztunk a galabokor alatt. Itt elöl ez a fehér kupac a nagymami új tűzhelye, majd megszakadtunk, mire összeválogattuk az alkatrészeket a Szedd Magad Görgetegben.

Komolyan mondom rosszabb, mint az Ikeja, még összeszerelési vázlatot sem adta hozzá.

Később nekieredtünk a sztyeppének, és kénytelenek voltunk önerőből építkezni. Eleinte, átmeneti megoldásként / azt hittük hónapokon belül találunk szép, új és főképp lakatlan barlangot / a kezünkbe akadó botokból-bőrőkből eszkábáltunk inkább pihenő, mint lakhelyet.

 A bal oldalit az öcsém dobta össze , a másikat a sógor. Színesebb egyéniség és rátermettebb nádmunkás, akárki megláthatja.

Mikor láttuk, hogy a tél közel, a hegyek meg a holdba' ,nem volt mese, valami konkrétabb megoldást kellett keresni. S lőn. Lakályos, mint egy barlang, s szép, mint egy új szakóca !

      Itt ugyan nem látszik, de a lakrész konkrétan a talajszint alatt volt, ez stabilizálta a hőmérsékletet is valamiképpen. Az ívelt saroktámaszok eredetileg Mammutagyarból készültek, de egy sötét éjjel a nyenyec építő- és tüzelőanyagnepperek egy hang nélkül elburcsázták az összeset.

Hát ennyit a minőségi anyagok célszerű felhasználásáról.

Később persze még dobtunk néhányat a dizájnon, de ez lett a legjobb konstrukció.

IDE már dagadó mellkassal lehetett vonszoni a csajokat.

De az már egy másik történet