Reggel étkezz úgy, mint a király. Délben, mint a polgár. Estve, mint a jobbágy.
Hogy ez mekkora címeres badarság - avagy mégsenem?

Egy évek óta kínozó kérdéset osztok meg emígyen a nagyérdeművel. Egy ojan kérdéset, ami nagyon nagy tüske az életemben, egy feldolgozhatatlan trauma. Egyelőre nincs megoldás, talán csak a szép keresztyén segíccs magadon és az Isten is megsegít módszer, de nem az igazi. Valahogy a külvilág részvételét is igényelem e fontos dologban. Nagy dologról van szó, legalább is az én korlátozottan rátermett életemben. Még családomon belül is megosztó kérdésről van szó, a legtöbb barátom is perverziónak tartja a dolgot. Pedig van, létezik a jelenség, ennek figyelmen kívül hagyása szerintem sunnyogás avagy mesterséges problémakerülés.

Ez pedig a meleg reggeli. Nem nemileg, hanem étekileg...


Ez valószínüleg genetikai átok nálam, hogy nem szeretem a hideg ételt. Nagyapám is szerette a konkrét ételet, mindíg is csodáltam érte, hogy képes volt pitymallatkor perkeltet enni jó ízzel, avagy sosem felejtem el a közös kerti munkák előtt fogyasztott nyers hurka-friss kenyér-buta mustár varázskombókat. Csuda ember volt, szavamra. Mostanra több tulajdonságát észlelem magamon. Nem felvágás, télleg.

Persze, szívesen fogyasztok jófajta szendvicset, magam is haladó szinten gyártom az ijesmit, még kenyeret is hajlandó vagyok sütni az ügy érdekében, de csak kaland jelleggel, amugy pillanatnyi művészetpártolás avagy kirándulás okán.

A szendvics külön téma, azt majd máskor.

Most vissza a drámára: miért nem lehet becsületes meleg ételt reggelizni ebben a hun rögvalóban? Lehet, hogy a vidéki kartácsok szerencsésebbek ezügyben, de én röggel vert  székesfővárosi kényszermunkaerő, el vagyok nyomva. Skandallum. Alávalóság.

Most akkor a multik globalizációs gyorsmegoldásait kérem nem említeni. Nem mondom, az a szalonnás tükörtojásos globalizációs édes zsömle végszükség esetén lehet komoj lelki támasz, de nem százas. Nem. Nemnemsoha. A szimpatikus hentesek még jáccanak ez ügyben, bár a virsli gyenge megoldás, a fasírozott erős bizalmi ügy, a friss súlt szalonna nagy fegyvertény, ha talál a polgár rátermett henteset. De ez is egyre kevesebb.

A jó kis lángosos hejek fogytán - az amúgy is bűntető étel, valami erős zsíroldó nedű hiányában nagy cselendzs, a kínai cuccok - azok a jó kis csípős olajos étekek gyógyírok is lehetnek a megfáradt gyomornak akár, bár egyéb esetekben nem annyira kedveltek - a főzelékesek - botrány, már a rántás is hibádzik az általam ismert cuccokból, árérték arányban bukta, szal sajna felejtő, pedig a főzelék jó reggeli volna, feltéve rendes feltéttel - nem beszélve arról, hogy ezek a vendéglátó üzemegységek 11 óra előtt nem adnak enni.

Van néhány hej, ahol van reggeli rántotta és sör (most a reggeli sörbeszerzés külön kaland, azt máskor, pedig a reggeli sör nagyon rendben van), de kéremszépen: az olajos rántotta avagy tükörtojás, pont nem a reggel éhes gyomor barátja. Egyrészt a kalória okán, másrészt meg a most nem említett okok okán. Dráma sztem.

Bezzeg régen, mikor a proletárnak még volt pénze reggeli stampóra, sok kifőzde üzemelt reggeli ehetőségekkel is. Félreértés ne essék, semmi politizálás avagy hasonló magatartás, csak megfigyelés.

Summa summárum, miért nem lehet a Nagyfaluban normálisan reggelizni? Miért nincs olyan hely, ahol lehet reggelizni pörköltet például, akár nem bűntetős áron (azannya, dupla utópia). Ez csak nekem igény? Alig hiszem. Mesés volna, főleg eme hideg napokon, ha lehetne (ehetne) rendes kalóriadúsat a polgár. Régebben voltak ijen ehetőségek, és nem a sült hurka-kolbász cuccokra gondolok. Vannak még takarékos kiadós ételek, azt gondolom a hun konyha ezügyben nem ingerszegény: bableves, káposzta, szalontüdő, tócsni, káposzutáspaszuly, perkelt - avagy paprikás ragu szinte bármely állatból, resztelt máj - ésatöbbi. Vagy csak én szeretek konkrét ételt reggelizni?

Úgy gondolom a felelősök jobb belátásra bírása közügy.